Szép csendben valami érdekes dologra készül a kormány
A vállalkozások működési környezetének javításához szükséges intézkedésekről hozott határozatot a magyar kormány, amit a péntek éjszaka megjelent Magyar Közlönyben hirdetett ki.
A vállalkozások működési környezetének javításához szükséges intézkedésekről hozott határozatot a magyar kormány, amit a péntek éjszaka megjelent Magyar Közlönyben hirdetett ki.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter fogadta a legnagyobb akkumulátoripari cégek közé tartozó SK ON Hungary és CATL Debrecen képviselőt. Az egyeztetések keretében Cho Daehee-vel, az SK ON Hungary ügyvezető igazgatójával és Jason Chen-nel, a CATL európai működésért felelős ügyvezető igazgatójával tárgyalt. A megbeszélés során a felek áttekintették az elektromos járműiparhoz kapcsolódó akkumulátoripar nemzetközi helyzetét, különös tekintettel annak európai helyzetére, továbbá az ágazat előtt álló kihívásokat és a zöld átállásban rejlő lehetőségeket.
Magyarország új, elektromosautó-vásárlást ösztönző programokat javasol európai szinten - idézi az Index Nagy Márton nemzetgazdasági minisztert.
Nem igaz a német-magyar kereskedelmi együttműködéseket tekintve az, hogy az élelmiszeriparban vagy a kiskereskedelemben gondok lennének, és "a reptér visszavásárlása is a partnerség jegyében ütemezetten halad" – hangsúlyozta a nemzetgazdasági tárca által kiadott közlemény szerint Nagy Márton egy keddi egyeztetés nyomán. A miniszter hozzátette: "egyetlen iparágban, a cementiparban fedezhető fel konfliktus, itt azonban az érintett vállalkozások visszaéltek az erőfölényükkel."
A jelek szerint újra fellángolt a szakmai vita a kormány és a Magyar Nemzeti Bank között, most a magyar versenyképességi stratégiáról. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a jegybanki bírálatok láttán azt jelentette ki az Indexnek: "a jegybank nem képes az együttműködésre, hiába kerestük erre a lehetőséget." Az üzenet éppen az MNB keddi kamatdöntése előtti órákban jelent meg, amely kapcsán a Portfolio elemzői konszenzusában mindegyik szakértő 50 bázispontos vágást valószínűsített 7,25%-ra.
A héten péntektől tovább csökkennek a hazai üzemanyagárak - írja a holtankoljak.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter áprilisi berlini látogatásának folytatásaként Bajoroszágba utazott és újra találkozott a német autóipar vezető szereplőivel. A tárcavezető és a Nemzetgazdasági Minisztérium delegációja a mai, illetve a tegnapi napon tárgyalásokat folytatott Gernot Döllnerrel az Audi vezérigazgatójával, Frank Weberrel a BMW igazgatósági tagjával, valamint Eckart von Klaedennel, Mercedes alelnökével.
A héten szerdán nem változik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára - írja a holtankoljak.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter tegnapi értékelése szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének, a hazai piacon forgalmazott benzin- és dízel ára elérte a szomszédos országok áraiból képzett referenciaértéket. Továbbra is közelről figyeli a kormányzat az üzemanyagpiaci folyamatokat, ezért elemzésünkben megnézzük, hogy az Európai Bizottság legfrissebb adatai alapján jelenleg hol helyezkedik el a régiós mezőnyben a magyar benzin és dízel.
Szerda délután Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Karmelita Kolostorban nyilatkozva bejelentést tett a kormány üzemanyagárakat érintő döntéséről. Értékelése szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének, a hazai piacon forgalmazott benzin- és dízel ára elérte a szomszédos országok áraiból képzett referenciaértéket.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerdán délután 3 órakor doorstep sajtótájékoztatót tart a hazai üzemanyagárakat érintő kormányzati döntésekről. A miniszter az Indexnek nyilatkozva leszögezte: szerinte a kormány beavatkozása megtette hatását, ám szerdán a kormány még megtárgyalja a kérdést. A miniszter elárulta: megfogadták az érdekképviseletek javaslatát – és ahogy azt a miniszterelnök bejelentette – a régiós átlag helyett a szomszédos országok átlagát vizsgálják.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerdán délután 3 órakor doorstep sajtótájékoztatót tart a hazai üzemanyagárakat érintő kormányzati döntésekről - derül ki a szerkesztőségünknek küldött meghívóból. Most fog eldőlni, hogy a kormány értékelése szerint megfelelő mértékben csökkentették-e a kiskereskedelmi áraikat a benzinkút-üzemeltetők.
Szerdától a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is tovább csökken - írja a holtankoljak.
Hétfőtől ismét üzemanyagár csökkenést fogunk tapasztalni a hazai kutakon, írja a holtankoljak.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter egy rendezvényen a kínai-magyar kapcsolatokról beszélt, és előre vetítette, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal jövő nyárra elkészülhet, a fejlesztések 5 logisztikai, vasúti és töltőhálózat-fejlesztéssel folytatódhatnak, ennek részleteiről hamarosan a miniszterelnök tájékoztat.
Az Európai Bizottság adataira támaszkodva a KSH heti rendszerességgel teszi közzé a saját régiós üzemanyagár-rangsorát péntekenként, ami azért fontos, mert ez a statisztika fogja az alapját adni egy esetleges kormányzati beavatkozásnak az üzemanyagpiacon. A hivatal módszertanának torzító hatásai miatt mi is elvégezzük a regionális összehasonlítást - a számításba vett országok köre azonban azokra korlátozódik, amelyek valós alternatívát nyújthatnak a hazai autósok számára, ha túl drágának találnák a benzint a magyar kutakon. Vajon mekkora a különbség a két módszertan által kalkulált régiós átlagárak között, és mennyire tér el ezektől a hazai üzemanyagár? Változhat a KSH módszertana?
„A jó irányba tett lépésként" értékelte Nagy Márton a Mol tegnapi lépését, miszerint az olajcég az összes töltőállomásán 10 forinttal csökkentette az üzemanyagok árát. Egy másik, fontosabb üzenetet is küldött a miniszter, ami alapján módosíthatja a régiós átlagba számított országok körét a kormányzat.
A kormány két hetet adott az üzemanyag-kereskedőknek, hogy a régiós országokhoz igazítsák az áraikat. Egri Gábor, a Független Benzinkutasok Szövetségének elnöke szerint nem mindegy, hogy a KSH mely környező államok árait fogja alapul venni - írja az rtl.hu. A csatorna híradójában pedig arra hívta fel a figyelmet: veszteséges üzemelésre kényszerítené a kormány a benzinkutakat, ha kizárólag tőlük várná az üzemanyagok árának csökkentését.
Kormányinfót tartott ma Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy a kormány nem támogatja, hogy az EU közös adósságot bocsásson ki, és ennek magyarországi jóváhagyását parlamenti minősített többséghez köti. Emellett beszélt még a kínai elnök érkezéséről, üzemanyag-árstopról, a reptérvásárlásról, a Spar bepereléséről és a háborúról is. A reptérvásárlás kapcsán elmondta, hogy teljes megállapodás született, a bejelentés napokon, heteken, akár hónapokon belül megtörténhet. Beszélt a Spar-ügyről is, elmondta: a kormány jó hírnév megsértése miatt pereli be az áruházláncot. Szó esett még az EP és amerikai választásról is.
Holnap fog kormányzati döntés születni azzal kapcsolatban, hogy történjen-e beavatkozás a hazai üzemanyagpiacon. Nagy Márton most erről beszélt, szerinte a beavatkozás nem fog ellátási problémákat okozni.
Több piaci szereplőnél is problémák merülhetnek fel emiatt.
Közölte a jövő évi büdzsé főszámait Nagy Márton.
A labda újra a kormány térfelén pattog, amely fontos mérlegelési lehetőséget kapott.
Kis mínuszokat mutatnak a vezető indexek.
Nagymamáink receptjével ér el nemzetközi sikereket a magyar márka.
Egyre nő a közvetett veszteség, a tejiparban és a sertéságazatban is jelentősek a fennakadások.
Geopolitikai fegyver kerülhet az EU kezébe.